Ültem a pecóban, és nem tudtam mást, mint sírni. Másfél éve hozom az erős férfi formát, küzdök, csinálom, nyomom, és egyszer csak ennyi. Nem bírom tovább. Kicsúszott a talaj a lábam alól...

Az egész egy – igazából – banális dolgon indult el. Hogy Vinka elmegy este szórakozni. Partizik egyet egy rég nem látott barátnőjével. És valahogy abban a pillanatban összeomlottam. Elementáris erővel törtek rám az érzések.

Észre sem veszi

Hogy persze, menjen, a világért sem fognám vissza. De hogyhogy nem veszi észre?

Hogy épp ma délután az egyik legfontosabb munka-változás ment végbe az életemben, legalábbis ebben a szakaszában. Hogy nagyon hosszú ideje mindent megteszek, amit csak tudok. Hogy emelt fővel viselem a "csapásokat". Hogy akkor is küzdök a családért, amikor más már feladta volna.

És hogy mindezek ellenére ebben a pillanatban – amikor elveszítettem egyik fő megbízómat –, minden erőm ellenére sem vagyok több, mint egy kisfiú. Egy talaját vesztett, bizonytalan, pici férfi-cske. Akinek csak arra van szüksége, hogy megsimogassák a fejét. Hogy a szeretett nő odahúzza a mellére, és azt mondja: 

"Minden rendben van. Te mindent megtettél. Büszke vagyok rád. Mindennél jobban szeretlek… Veled vagyok."

De ő elment…

Éreztem, hogy valahogy megtört bennem valami.

Minden erőm egyetlen szemvillanás alatt szertefoszlott. Csüggedtté váltam. Reményvesztetté. Mert nincs miért, nincs kiért.

Két napig a földszinten aludtam. Összetörtem, szólni sem tudtam.

Aztán végre megbeszéltük. Sem én, sem ő nem bírta a hallgatást. Olyan volt, mint só a sebben.

A beszélgetés alatt valahogy békés voltam. De végtelenül üres. Vágytam a megértésére. De nem akartam azt. Csak jól esett volna. Nagyon. Mégsem érkezett el.

Fájt az üresség

És egyszerűen már nem volt eszköz a kezemben. Fájt. Tehetetlen voltam. Sírtam. De tenni (vagy mondani) semmit sem tudtam…

Aztán nagy nehezen, vagy fél óra bőgést követően eljött a várva-várt pillanat. Megértette, hogy nem hibáztatom, csak jelezni szeretném, hogy nélküle elveszett vagyok. Hogy minden erős férfi mögött ott áll egy nő a gyenge pillanataiban. Amikor elveszett, és amikor annyira szüksége van a szeretetre.

Nincs erős férfi anélkül, hogy otthon, szeretetben, valakinek az ölelésében gyenge tudna lenni.

Sokminden megváltozott ezzel. Nem minden. De fontos volt ez a lépés… Újra visszakanyarodtunk az intimitásunk felé.

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Hasonló írások rendszeresen a Pasivilágban »

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––