Ültem a pecóban, és nem tudtam mást, mint sírni. Másfél éve hozom az erős férfi formát, küzdök, csinálom, nyomom, és egyszer csak ennyi. Nem bírom tovább. Kicsúszott a talaj a lábam alól...

Az egész egy – igazából – banális dolgon indult el. Hogy Vinka elmegy este szórakozni. Partizik egyet egy rég nem látott barátnőjével. És valahogy abban a pillanatban összeomlottam. Elementáris erővel törtek rám az érzések.

Észre sem veszi

Hogy persze, menjen, a világért sem fognám vissza. De hogyhogy nem veszi észre?

Hogy épp ma délután az egyik legfontosabb munka-változás ment végbe az életemben, legalábbis ebben a szakaszában. Hogy nagyon hosszú ideje mindent megteszek, amit csak tudok. Hogy emelt fővel viselem a "csapásokat". ...

Azt hiszem, szinte nincs is olyan pár, ahol nem fordul elő veszekedés. Van, ahol ez kultúrsuttogva megy, másoknál tányércsapkodásig is simán fajul, hogy komolyabbat ne is említsek.

Na de miért van, hogy vannak helyzetek, amikor semmi mást nem tudunk csinálni, mint egymás fejéhez vágni dolgokat? Hát, igazából ott kezdődik, hogy két felnőtt, saját útját járó, boldog, egész ember nem veszekszik. De menjünk sorjában.

Eleve rosszul kommunikálunk

Már a legelső lépést el szoktuk hibázni. Igen :)) A veszekedések során alacsonyan röpködnek az "ezt tetted, azt mondtad, ezt okoztad nekem" típusú kijelentések. A másikra mutogatni pedig konkrétan nem vezet eredményre. De akkor mi vezet? Például az, ha kizárólag olyan állításokat ...